Amint elérkeznek az őszi hónapok, a magyarországi baptista gyülekezetekben hálaadó ünnepélyeket tartanak. Az ünnepi istentiszteletekre elkészül a hálaoltár, rajta szép gyümölcsök, termények, melyek arra utalnak, hogy Isten gondviselő szeretete körülvesz bennünket.
Az első, az őszi betakarításhoz kapcsolódó protestáns közösségi hálaadó ünnepélyt Amerikában, Plymouthban tartották a Zarándok Atyák. Ők voltak azok, akiket hitük miatt üldöztek Angliában, onnan Hollandiába menekültek, majd 1620-ban kibérelve a Mayflower nevű hajót az Újvilágba indultak. 41 család 102 tagja utazott a hajón, s az út majdnem tíz hétig tartott. November közepén kötöttek ki az Újvilágban egy olyan területen, amely mindmáig hírhedt a kemény téli időjárásról. Mire felderítették a part menti vidéket, és beszerezték a szükséges télirevalót, már december 20-át írtak, ekkorra találták meg azt a helyet, ahová a telepet szándékozták építeni. A hideg tél és az éhínség okozta megbetegedések néhány hónap alatt gyakorlatilag megfelezték a zarándokokat. 46-an meghaltak, 56 túlélő maradt. Ők kezdték meg a földművelést 1621 tavaszán. Még a környéken lakó bennszülöttek is segítséget
nyújtottak nekik.
Amikor 1621 őszén bőséges termést takarítottak be, mély hálára buzdultak, átélve Isten gondviselését és áldását. Ekkor hálaadó ünnepélyt tartottak, amely mindjárt háromnapos lett, s William Bradford, a zarándokok vezetője, Plymouth kormányzója meghívta 91 indián barátjukat, akik segítették őket a megmaradásban. A hálaadó ünnepélyt aztán évről évre rendre megtartották. Az elmúlt év termésének, áldásainak megköszönéséhez hozzákapcsolódott az Isten jóságáért, kegyelméért, irgalmáért való hálaadás is.
Itt kell megemlékeznünk arról, hogy a zarándokok csoportjából elindulva alapította meg Roger Williams 1638-ban az első baptista gyülekezetet Amerikában.
Egy folyóirat szerkesztőjének, Sarah Josepha Hale-nak a javaslatára Abraham Lincoln elnök 1863-ban az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepévé nyilvánította a hálaadás napját (Thanksgiving Day).
Természetesen a Zarándok Atyák hálaadó ünnepélye, hálaadása bibliai alapokra épül. A hála érzületben, gondolatban, szavakban vagy tettekben kifejeződő válasz. Az Isten kegyelmét, jóságát, áldásait megtapasztaló hívő ember válasza. A Biblia eredeti nyelveiben, sem a héber, sem a görög nyelvben nincs olyan szó, amely egyedül csak a hálát jelentené. Mindkét nyelvben az elsődleges jelentés nem a hála, hanem az ezt kiváltó „kegy, kedvesség, jóindulat”. Jelentésük azonban később úgy alakult, hogy a „kegyelem, kedvesség, jóindulat” hatását, az arra adott választ, vagyis a „hálát” is magukba foglalták.
A Bibliában sok helyen találkozunk hálamondással, hálaadással, hálaáldozattal. Ezek között ott van a termésért való hálaadás. Izraelben a páska-kovásztalan kenyerek ünnepköréhez tartozott az első kéve áldozatának bemutatása is. Az új árpa aratásának első termését hálaáldozatként mutatták be. A hetek ünnepe, a pünkösd az aratás befejezéséért való hálaünnep volt eredetileg. A sátoros vagy leveles színek ünnepe a mezőgazdasági évet lezáró nagy őszi örvendező és hálaadó ünnep volt. (Az ünnepen sátrakban laktak, így emlékeztek és emlékeztettek a pusztai vándorlás idejére.) Az Ószövetségben hálát ad Istennek az istentiszteletet végző gyülekezet, hálát ad az élet különböző helyzeteiben a kegyes hívő, mert Isten jó, szabadító, kegyelmes, erőt ad stb.
A rabbinikus irodalomban szerepel az a gondolat, hogy a jövőben minden áldozat meg fog szűnni, de a hálaáldozat megmarad mindenkor.
Az Újszövetségben kidomborodik, hogy valami módon a keresztyén hívő ember minden hálaadása Krisztusért (személyéért és váltságművéért), sőt Krisztus által mondott hálaadás (Ef 5,20; Kol 3,17). Bizonyára így lesz ez az idei hálaadó ünnepünkön is.
Bátorítson bennünket a Zsidókhoz írt levél 13. részének 15. versében megírt ige, hogy Jézus Krisztus által „vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét”. A hálaoltárra pedig jelképesen helyezzük oda magunkat is, adjuk át életünket újra az Örökkévaló Istennek, ahogy Pál apostol buzdít a Lélek által:
„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.” (Róm 12,1).
