Kérdés:
Hagyományos temetés vagy hamvasztás?
Válasz:
A Szentírásban konkrét tanítás nincs a hamvasztással kapcsolatban, ugyanakkor van több olyan kijelentés, amit figyelembe kell venni, amikor erre választ keresünk. Amikor a Bibliában tűz általi halálról vagy testek elégetéséről van szó az a legtöbb esetben negatív színezettel bír.
Pl.
- Áron fiai, Nádáb és Abihú pedig, vették külön a tömjénezőjüket, szenet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tüzet vittek az ÚR elé, amelyet nem parancsolt nekik. Ekkor tűz jött ki az ÚR elől, és megemésztette őket, és meghaltak az ÚR előtt. (3Móz 10,1-2)
- Ha egy pap leánya vetemedik paráznaságra, megszentségteleníti apját, ezért égessék meg. (3Móz 21,9)
- Ezért a föld megnyitotta száját, és elnyelte őket Kórahhal annak a csoportnak a halálakor, mikor intő például a tűz kétszázötven férfit megemésztett. (4Móz 26,10)
- És azt mondta Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e napon az ÚR! És elborította őt egész Izráel kövekkel, majd a megkövezés után megégették őket tűzzel. (Józs 7,25)
A mózesi törvények elítélték a pogányok égetéssel járó áldozatát, vagyis a szakrális célzatú hamvasztást. (5Móz 12,31) Ezt Jeremiás is megerősíti. (Jer 19,5) Jósiás király pedig a holtestek csontjainak az elégetésével megszentségtelenítést hajtott végre az oltáron. Majd körültekintett Jósiás, és meglátta a sírboltokat, amelyek ott voltak a hegyen, és elküldött, és kihozatta a csontokat a sírokból, megégette az oltáron, és így tette azt tisztátalanná az ÚR beszéde szerint, amelyet Isten embere mondott, aki e dolgot megjövendölte. (2Kir 23,16)
Az Újszövetségben még kevesebb kijelentésünk van. Jézus Krisztus beszél a halála kapcsán a földbe hullt magról, amely sok gyümölcsöt hoz s ez a természetes eltemetésre utal. (Ján 12,44) Pál apostol pedig szintén a hagyományos temetést használja a feltámadásról szóló hasonlatában. (1Kor 15,36)
Az egyháztörténet beszámolói szerint az ősegyházban egyértelműen elítélték a hamvasztást, mivel pogány szokásnak tartották. Tertullián egyházatya „rendkívül förtelmes szokásnak” nevezi a dolgot. Azt vették alapul, hogy a testnek a földbe kell visszatérni, mivel abból vétetett, s Jézus szavai nyomán a temetést magvetésnek tekintették a feltámadás reménységében. De sokan nem természetes módon távoztak a földi életből. Gondoljunk azokra a keresztény mártírokra, akiket Néró idejében tömegével keresztre feszítettek, bekenték testüket szurokkal és elégették őket . De az inkvizíció is ítélt máglya halálra több odaszentelt életű keresztyént. A feltámadáskor bizonnyal megdicsőült testben jelennek majd meg ők is. Ezt tekintve a hamvasztás sem befolyásolhatja a feltámadás dicsőségét.
Az egyházi gyakorlatok jelenleg megoszlanak ebben a kérdésben, de még a XX. század elején is nagy ellenállás volt a hamvasztás kapcsán. A szabadkőműves csoportok vezették be újra ezt a gyakorlatot - főként Európában - és terjesztették el, hogy a feltámadásba vetett hitet kigúnyolják. A katolikus Egyház 1963 óta engedélyezi a hamvasztást, de a hamvak otthoni tárolását nem. A protestáns közösségek véleménye megoszlik a kérdésben.
Mindezek összegzéseként hamvasztás ellen több érv szól, mint mellette. Az őskeresztény gyakorlat is egyértelműen a test eltemetését tanította. Viszont mivel konkrét parancs és utasítás nincs róla, ezért elsősorban lelkiismereti kérdés, hogy a Biblia kijelentései alapján kinek mi egyezik meg a belső Szent Szellem általi meggyőződésével. Arra azonban vigyázni kell, nehogy a temetésből és a gyászból halálkultuszt kövessünk el. Az egészséges gyász és megemlékezés része a tiszteletnek, de ennél tovább nem lehet menni.
