2012, május 22, kedd
   
Szöveg
Belépés

Korábbi táboraink

{mosimage}

 

A 2008-as gyerektábor már az hatodik ilyen alkalom lesz. A korábbi években is emlékezetes táboraink voltak:

 

Az első még 2003-ban volt megrendezve. Ezen nem volt sok résztvevő, csak pár ismerős gyermek.

 

A második gyerektábor 2004-ben volt a Dorcas kempingben. Ennek kincskereső tábor volt a címe. A résztvevő gyerekekkel egy hétig tanultuk milyen kincseket rejt számunkra a Biblia és gyűjtögettük az "aranyrögöket". Az utolsó napon rendeztük meg a nagy kincskeresést ahol a gyerekek térkép alapján egy akadálypályán keresztül keresték meg az erdőben elásott kincset.

 

A harmadik gyerektábor 2005-ben a Füredi úton, az akkor bérelt imaházban volt megtartva. Ennek a címe: Dávid király hadseregében. A három sereg egész héten át küzdött egymással, hogy a jó tanulással, a jó viselkedéssel és a versenyeken szerzett helyezéseivel minél több részt szerezzen meg egy képzeletbeli birodalomból. Közben egy héten át ismerkedtünk Dávid király életével, azzal, hogy hogyan lett ő az egyszerű pásztorfiúból az egyik legnagyobb királlyá.

 

Barikaland 2006. Ez volt a negyedik tábor. Ezt a Bányai Júlia Általános Iskolában tartottuk meg. Ekkor már három csoportnyi gyerek vett részt a táborban. A hét fő témái a bárányok életéről és a jó pásztor szeretetéről és gondviseléséről szóltak.

 

2007 Vár a bárka. Az idei tábor a Dorcas kempingben volt megtartva, majd hatvan gyerek részvételével. A hét folyamán a különböző életkorú gyerekek három külön csoportban tanulmányozták Noé történetét, és annak tanulságait. Minden nap megismertünk egy állatot is, amit aztán nyomai alapján kellett megtalálni. Délutánonként a kézműves foglalkozásokon készítettek a gyerekek különböző tárgyakat. Legnagyobb sikere az agyagozásnak volt. Ez után az angol foglalkozáson ismerkedtek a gyerekek a nyelvvel, vagy meglévő tudásukat gyarapíthatták. A hét közepétől kilenc Angliából érkezett testvér is bekapcsolódott a munkába, akik nem csak rengeteget játszottak a gyerekekkel, hanem angolt is oktattak nekik. A nagyobbaknak igen jó gyakorlás volt a velük való beszélgetés. Szombaton a gyermekek szülei is meglátogattak minket a kempingben. Nagyszerű napot töltöttünk együtt, főzéssel, vetélkedővel és egy hatalmas vízipisztolycsatával. Vasárnap záródott a tábor az imaházban megtartott istentisztelettel.

A tábborról készült videó megtekinthető a kamerás, a képek pedig a tulipános képre kattintva

Végül álljon itt néhány kép a 2004-2006-os táborokról.

kepikon.png

Oldal kinézet visszaállítása

Belépés