2012, május 19, szombat
   
Szöveg
Belépés

Budai Szelet

Hozzávalók:

  • 35 dkg kevert liszt /fele rétes, fele sima liszt/
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg vaj vagy margarin
  • 1 tojás
  • 1/2 kávéskanál szódabikarbóna
  • tejföl


  Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.
Zsolt 34,9

Elkészítése:

A megpuhított vajat vagy margarint elmorzsoljuk a szódabikarbónával elkevert liszttel, azután a tojással, cukorral és annyi tejföllel, hogy a tésztával könnyen dolgozhassunk összegyúrjuk. Kettéosztjuk, cipókat formálunk, és pihentetjük. Nagyobb sütőtepsin /lehetőleg olyanon, amelyiknek egyik vége szabad/ két lapot sütünk. Mikor a lapok kihűltek, az alábbi töltelékkel megtöltjük, és a tetejét bevonjk csokoládémázzal. Másnap szeleteljük.


Töltelék:

  • 15 dkg kristálycukor
  • 1/2 liter tej
  • 3 evőkanál rétes liszt
  • 15 dkg vaj
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál tej 

Elkészítése:

A 15 dkg kristálycukrot egy nagyobb edényben barnára piritjuk, felöntjük 1/4 liter forró tejjel /vigyázzunk, mert hamar kifut/, és addig forraljuk, míg felolvad. Folyamatosan kevergetve beleöntjük a 1/4 liter tejben elkevert lisztet, és sűrűre főzük. Kihűtjük. A 15 dkg vajat a 2 evőkanál porcukorral és 1 evőkanál tejjel habosra kikeverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a kihült pépet. Rákenjük a már teljesen kihűlt egyik tésztára, és betakarjuk a másik lappal.


Csokoládémáz

  • 16 dkg margarin
  • 16 dkg porcukor
  • 2 tetézett kávéskanál kakaópor
  • 2 evőkanál tej

Elkészítése:

A margarint kis lángon felolvasztjuk, belekeverjük a porcukrot, majd a kakaóport és végül folyamatosan kevergetve a tejet. Addig kevergetjük, míg mindez összeáll. Levesszük a tűzről, és azonnal a tésztára öntjük és elsimítjuk. Másnapig állni hagyjuk.

Oldal kinézet visszaállítása

Belépés