Campus fesztivál
Evangélium-hirdetés extrém sportokkal fűszerezve.
„Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg" (Márk ev. 6,7; 6,12)
Milyen nagyszerű Isten Igéje ...
Ha egy 130 karakterből álló összefoglalót kellene írnom, akkor azt hiszem ennél átfogóbban nem is fogalmazhatnám meg a kiküldetésünk lényegét.
Épp tizenketten szántuk oda magunkat újra az év egyik legizgalmasabb szolgálatára, arra, hogy Isten általunk bemutassa szeretetének erejét és nagyságát egy olyan világban, ahol a szeretet sokakban meghidegült, ahol ez csak egy elcsépelt fogalom már, vagy éppen egy elérhetetlennek tűnő sóvárgás csupán. Halleluja, hiszen „a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (Rm 8,19). Nem kis felelősség, hogy életünk minden területén valóban Isten fiaiként világítva jelenjünk meg, akár szemmel láthatóan, vagy imádkozva „csendes-kamránkban" (ahol a Mindenható Istennel beszélgetünk). Így szemmel láthatóan tizenketten, de ennél sokkal többen voltunk, mert természetesen az Úr is velünk volt, valamint azok a testvérek, akik az egész szolgálat alatt kitartóan imádkoztak.

Délelőtt 10 körül érkeztünk meg és nyomban be is vetettük a Fürdővonat 2.0-át az extrém sportok kedvelőinek. (Egy fénykép azon olvasók kedvéért, akik nem találkoztak a hajdani 1.0-ás változattal.) Az átlagosnak közel sem mondható kád egyediségét több dolog is bizonyítja: Például a kád belső, színes felületén található „Jézus szeret, bízzál Ő él" felirat és a kádban úszkáló kis műanyag halak, melyeknek kipecázása ellenében a horgászok a legkülönfélébb evangéliummal kapcsolatos ajándékokban részesülhettek. A nem kis kitartást és türelmet igénylő szórakozás alatt pedig az evangélium üzenetét is megosztottuk. Aki pedig az összes halat kifogta (vagy nagyon érdeklődő volt) annak Újszövetséget, János evangéliumát és különféle evangéliumi szóróanyagot adtunk át számos, az Úr Jézusról szóló bizonyságtétellel együtt.
A Fürdővonat 2.0 mellett bevezetésre került a nem kis érdeklődést kiváltó legújabb szabadidős elfoglaltság, a Bungee jumping továbbfejlesztett változata, a Kancsee jumping, melynek lényegéről kivitelezőjét, Bicskey Tamás testvérünket kérdeztem meg: „Juhos Péter klubos társamat kértem meg, hogy a méteráru szaküzletben vételezzen a legszélesebb gatyagumiból 4-5 métert (80ft/m). Ezt 1 fára setuppoltuk, úgy hogy az egyik véget a fa egyik ágára kötőtűk. A másik végét a bátor vállalkozó derekára erősítettem szakszerű beüllőt készítve imigyen. A beugró 3 extréme sportág felsorolása ezzel sokan bajban voltak. (Itt nem kis felvilágosító munkát lehetne végezni.) Két kézzel a fa két ágat megragadva, lábunkat a fa törzséhez támasztva, gyakorlatilag elszakadva a földtől, rám kancsít az illető és az általam regisztrált kancsítás után elrugaszkodik a fától. A sikeres földet érés után kézhez kap Evolúciós Agymosás című képregényt. Az evolúció kimondja a majom lejött a fáról (ebbe mi nem hiszünk), mi felmászunk a fára és leugrunk, ezzel sok mindent bizonyítunk. A Campus Fesztiválon 5 óra alatt kb. 12-15 ember próbálta ki a Kancsee Dzsumping-ot ezzel is fokozta az adrenalin szintjét. Majdnem történt tandemugrás is.”Hála az Úrnak sok-sok fiatallal tudtunk beszélgetni, részben olyanokkal is, akik évről-évre a fesztiválon vannak, akiket évről-évre hozzánk vezet az Úr. Mert Ő nem mond le róluk, ahogy rólunk se mondott le, amikor mi még távol voltunk Tőle. Isten szeretete csodálatos és mély, szolgálat közben ismét ezt tapasztaltuk, betöltötte, megújította és sokféleképpen érintette meg szívünket:
„Az emberek itt - a fesztiválon - tényleg nyitottak, hogy valami rendkívülit tapasztaljanak. A kérdések, amik belül feszítik őket, közel kerülnek a felszínhez, és éhesen várnak. Úgy gondolom, hogy azért voltunk ott, hogy a Válasz legyünk, ami (aki) nem más, mint a meghalt és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztus!” (Juhos Péter)
„Ismét nagy élmény volt látni Isten használt minket az emberek sóvárogva várják azokat, akik Őt képviselik ilyen helyeken is.” (Bicskey Tamás)
„Az Úr hatalmas erőkkel keresi ezeket a fiatalokat, és kiváltság ebben a szolgálatban részt venni olyanokkal együtt, akiknek hasonlóan ég a szívük az Úrért.”
Az Úré minden dicsőség. Halleluja.
Pásztor Gitta