2012, május 19, szombat
   
Szöveg
Belépés

Marana tha! Az Úr közel!

"És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek,
mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad,
és hajnalcsillag kél fel szívetekben."

(2Péter 1,19)

A tavalyi esztendő és annak is különösen a második fele egyértelművé tette, hogy az emberiség egy korszakváltás határához érkezett. Olyan mértékű, elsősorban gazdasági, geopolitikai, társadalmi változások történtek, amelyek minden kétséget kizáróan azt jelzik, hogy ennek a világkorszaknak a vége elközeledett. Annak a világkorszaknak, amelyet a Gyülekezet korszakának, vagy a kegyelem időszakának is nevezünk.

Nem véletlen, hogy számos prófécia is ezzel az időszakkal foglalkozik, mivel ez szoros összefüggésben van Izrael földi-szellemi restaurációjával, a Gyülekezet elragadtatásával és az ezeréves messiási korszak megalakulásával. Ahogyan Megváltónk első eljövetelekor, úgy második eljövetelkor is próféciák beteljesedésének a tömegei figyelhetőek meg azok számára, akik várják a vele való személyes találkozást. Az a veszély, miszerint keresztények tömegei figyelmen kívül hagyják Isten aktuális és iránymutató próféciáit, ma is ugyanolyan jellegzetes probléma, mint az első századi zsidóság esetében volt.

Péter apostol levelében világos útmutatást ad arra nézve, hogy az Istentől jövő próféciákra hogyan is tekintsünk. Sokan, ha a végidők próféciáit olvassák, félelem, borzongás és tanácstalanság vesz erőt rajtuk azért, mert nem értik vagy nem ismerik az egyes próféciák jelentését, sok rossz és hamis tanításokat hallanak, valamint a korszakra jellemző megtévesztés is befolyásolja őket.

Pedig az Istentől jövő próféciáknak pont ellenkező a céljuk! Isten ezek által reménységet és bátorítást akar adni nekünk. Arra biztat, hogy lássunk túl a jelenvaló gonosz világon és szemeinket az eljövendő dicsőségre függesszük. Olyanok ezek a próféciák, mint a világító lámpások amelyek ez előttünk lévő utat világítják be, hogy el ne tévedjünk. Nemcsak abban segít, hogy célhoz érjünk, hanem abban is, hogy hogyan is igazodjunk el korunk zűrzavaros világában. Nem véletlen, hogy a hajnalcsillag is a legnagyobb sötétségben fénylik.

Az eredeti szövegben a figyelmezés szó sokkal gazdagabb jelentésű, mint a magyarra fordított kifejezés. Nemcsak vigyázást és ügyelést jelent, hanem azt is, hogy valamibe belemerülni, teljes odaadással foglalkozni valamivel. Vagyis nemcsupán a prófétai szavakra való odafigyelésről van szó, hanem a benne való elmélyedésről és értelmének odaadó kereséséről is! Ha ezt tesszük akkor valóban reménységünk van arra nézve, hogy Krisztus értelme betölti a szívünket. (1Kor 2,16)

A sátán célja a megtévesztésen túl a sötétségben és a bizonytalanságban tartás. Isten azonban a próféciák által behozza a fényt az ember szívébe amely képes legyőzni az elmében lévő sötétséget és megtörni a gonosz munkáját. Ez csak akkor lehetséges ha Isten gyermekei készek arra, hogy kitartsanak az Úr mellett, bármilyen körülmények is vannak és lesznek. A napok már Pál apostol idejében is gonoszak voltak, ma pedig még inkább azok. Olyan kihívások, kísértések érik nap mint nap a hívő embert, amelyeknek többen nem tudnak ellenállni és elsodortatnak az árral. Kikerülnek az Úr uralma alól, elveszítik a Szent Szellemmel való naponkénti közösséget, és a világ szeretetével együtt az Atya szeretetét is eljátsszák!

Istennek azonban nem ez a terve. A próféciák azért vannak, hogy ezeket a veszélyeket felismerjük, helyesen reagáljunk és jó döntéseket hozzunk. Van néhány olyan bibliai figyelmeztetés és intelem, amelyek különösen fontosak és hangsúlyosak. A következő hetekben Isten kegyelméből ezekre fordítjuk a figyelmünket, hogy megérthessük az Úr kijelentéseit, nemcsak erre az időszakra, hanem az eljövendőekre nézve is.
 

Oldal kinézet visszaállítása

Belépés