"Dávid és a hadsereg parancsnokai a szolgálatra különválasztották Ászáf, Hémán és Jedutun fiai közül azokat, akik prófétai ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon." (1Krón 25:1)

Rendelkezik-e a hangszerjátékos a prófétai ihletettségű hangszerjáték ajándékával, vagy sem? Ez volt az egyetlen szempont, ami alapján kiválasztották a zenei szolgálókat a hangszeren játszó leviták közül. Nem szükséges zenésznek lenni, hogy megállapítsuk, jelen van-e valaki életében ez a különös isteni ajándék, hisz a kiválasztásba Dávid bevonta a valószínűleg zeneileg képzetlen hadseregparancsnokait is. Tehát bárki számára érzékelhető ennek az ajándéknak a megléte. De hogyan?

Mindent a gyümölcseiről lehet megismerni. A látható gyümölcsök alapján értékeltek Dávid idejében is. A Biblia szerint a prófétai ihletésű hangszeres játékmód (héberül hóze) azzal jellemezhető, hogy

1. Amikor a zenész játszani kezd, beindul, megnyilvánul a prófétai ajándék, játékát Istentől származó kijelentések követik. Ezt látjuk Elizeus esetében is, miszerint a zenész hangszerjátéka felszabadította benne a prófétai Igét: “amikor a lantos zenélni kezdett, az Úr keze megérintette a prófétát.” (2Kir 3:15). A zene és a prófétálás sokszor együtt működik, szorosan össze vannak kötve egymással. Kérdezhetnénk, miért? Nem tudjuk. Egyszerűen ezt Isten rendelte így a Biblia tanúsága szerint. Ez persze nem azt jelenti, hogy a próféta úgy függ a zenésztől, mint az autó a benzintől, és csak úgy tud prófétálni, ha a zenész játszik. Inkább azon van a hangsúly, hogy ennek a zenei ajándéknak prófétai hatása van, prófétálásra inspirál.

2. Amikor a zenész játszani kezd, változást generál a hallgatóság körében, az emberek megtapasztalják Isten érintését. A hóze ajándéknak a megnyilvánulása ebben az esetben az, hogy Isten szólni kezd az emberek gondolataihoz és szívéhez, Isten szeretetét és elfogadását érzik, testi-lelki gyógyulást, megnyugvást, békességet élnek át. A hangszeres zene önmagában is képes Isten jelenlétébe juttatni hallgatóit (Zsolt 43:4).

3. Amikor a zenész játszani kezd, képes bevonni, rávenni a dicséretre az embereket. Miután Mózes vezetésével a zsidó nép száraz lábbal átment a Vörös-tengeren, a hatalmas szabadítást és csodát átélve Mózes hálaadó dicséretre fakadt. Röviddel ezután a nép is bekapcsolódott a dicséretbe, ebben viszont Mirjám prófétanő (Mózes nővére) játszott kulcsszerepet. Ugyanis egy kis dobbal a kezében, táncolva és Mózes énekének kezdő sorait ismételgetve járta körbe a tábort táncoló asszonyokkal együtt, hogy fellelkesítse, hálaadásra ösztönözze a több, mint egymilliós (!) nemzetet. Egy kis hangszerrel hatalmas tömeget mozgatott meg Isten dicséretében! (2Móz 15:20-21) Sokan ezt ma csak manipulációval tudják elérni, de ez esetben szó sincs ilyesmiről. Mirjám tömegekre gyakorolt hatást isteni eszközökkel. Ilyesmire egy ember sem képes önmagától, csak az, aki hóze ajándékkal rendelkezik.

4. Ez a pont gyakorlatilag azonos a 2. ponttal, de a Biblia különösen hangsúlyozza azt, hogy amikor a zenész játszani kezd, a gonosz szellemek elhagyják az embereket. Mindenki által jól ismert történet, amikor a kiváló hangszerjátékos Dávid a gonosz szellem gyötrése miatt szenvedő Saul udvarába kerül. "És valahányszor megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, fogta Dávid a lantot, és pengette a kezével. Saul ilyenkor megkönnyebbült, jobban lett, és a rossz szellem eltávozott tőle" (1Sám 16:23). Nem Dávid zenéje gyakorolt jótékony hatást Saulra, hanem Isten jelenléte. Dávid és az ő hóze ajándéka csak eszköz volt. (Dávid kétségkívül rendelkezett hóze ajándékkal.) Az isteni szabadítás folyamata a következő:

(a) Az instrumentális (hangszeres) zene levonzza a Mennyet (Isten jelenlétét) az emberek közé az ihletett módon játszó zenész által (Zsolt 43:4).

(b) Meg van írva, hogy "Isten az Ő népe dicséretei között lakozik" (Zsolt 22:4) . Isten és a Sátán nem léteznek együtt, és mivel Isten hatalmasabb a Sátánnál, így a gonosznak mennie kell. A "lakozni" kifejezés a héberben jelenti még azt is, hogy ülni, trónolni. Tehát a dicsőítés szellemi értelemben jelenthet egyfajta trónt, amelyre Isten leül és gyakorolja, kinyilvánítja királyi uralmát. Ez a Királyság természetesen nem leuralásról vagy diktatúráról szól, sokkal inkább a Szent Szellemben található igazságról, békességről és örvendezésről (Róma 14:17). A Sátánt elhallgattatja a dicsőítés, így az Istent dicsőítő zene az egyik eszköze a szellemi hadviselésnek is sok más eszköz (ima, böjt, megvallás, oldás-kötés, stb.) mellett.

A hóze ajándék tehát sokkal többet tartalmaz önmagában, mint prófétai inspirációt. Nem beszédajándék, hanem instrumentális profétikus ajándék, ami erőt hordoz, képes fellelkesíteni, felbátorítani a hallgatóságot, továbbá felszabadítja az embereket a démonikus nyomás alól. Külön érdekesség, hogy hóze és hóze ajándék között is különbség van. Jedutunnak és Hémánnak másfajta hóze ajándékuk volt. (Jedutun erőssége az erőteljes buzdítás volt, míg Hémánnak inkább az elmélyült imádat és lelkigyógyulás.) Sokszor a hóze ajándék párosul más prófétai ajándékkal, ilyen volt pl. Hémán különleges ajándéka (roé), ami egy vizuális, látnoki ajándék volt (1Krón 25:5). Mindenesetre Dávid és a vezetők - látva a nép hangulatát, vagy az előttük lévő eseményeket - tudták, hogy mikor kire van szükség, ki kerüljön "bevetésre". Például ha a sereg harcba vonulás előtt gondterhelt volt, talán még lelkesedése is alábbhagyott, akkor Ászáfot vagy Jedutunt hívták dicsőíteni, mert az ő ajándékuk ilyen helyzetekben tudott a leginkább működni. Helyre rázódtak a csapatok, és a sereg győztes szívvel tudott indulni a csatába, tudva, hogy a Seregek Ura mellettük áll, és számukra nincs lehetetlen. "Velem van az Úr! Ha kell a falon is átugrom, sőt átfutok az ellenség táborán!"

A prófétai ihletettségű hangszerjáték nem a képzettség, rátermettség, veleszületett adottság, vagy tehetség függvénye (bár kétségtelenül feltételez hangszertudást). Egyedül Isten szuverén kegyelmétől függ. Olyan ajándék, amit Isten azoknak ad, akiknek Ő akarja, képzettségtől függetlenül. Isten munkálkodni kezd az emberekben a megajándékozott zenész szolgálatán keresztül. Így működik. Ez az ajándék tehát emberileg nem befolyásolható, ehhez csupán emberi felkészülés nem elégséges. A következő történet jól példázza ezt. Egy városi evangélizációra meghívtak egy híres zenészt, aki a délelőtti alkalmon eljátszott egy dalt, teljes tisztasággal, tökéletes zeneiséggel és mintaszerű magyarsággal. A végén hangos ováció és vastaps fogadta a zenészt. Aki csak hallotta, mind elismerően reagált a sikeres produkciót hallva. A délután folyamán ugyanezt az éneket eljátszotta egy testvérnő is az egyik helyi gyülekezetből, bár sokkal szerényebb előadás volt a délelőtti zenei élményekhez képest. Ennek ellenére a testvérnő egyszerű éneke alatt többen könnyezni kezdtek, volt aki bűnbánatra jutott és előre jött, hogy átadja életét Krisztusnak. A testvérnő olyat tudott adni az őt hallgatóknak, amit ez a híres zenész nem. Az idő múlásával pedig senki nem emlékszik már erre a napra, csupán az a pár ember, aki a hölgy énekét hallva hitre jutott. A különbséget tehát nem az emberi mérce határozza meg. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy a szolgálónak a tőle telhető legjobbat kell nyújtania, amit emberileg megtehet (vagyis képeznie/képeztetnie kell magát) - ez alól nem mentesül senki, különösen az, aki ezzel az ajándékkal bír. Az ajándékok ugyanis sáfárságra adatnak.

A prófétai ihletettségű hangszerjáték ajándéka kifejezetten a hangszeresekre vonatkozik, az énekesekre nem (1Krón 25:2-3). Az énekeseknek más ajándékuk van, amit Rácz Lajos a "dicsőség ragyogása ajándékának" nevez (a héber tódák kifejezés alapján). Az énekes arcán megjelenik, szeméből sugárzik Isten dicsősége (görögül doxa), dicséretével éhséget gerjeszt az Isten keresésére, megérinti azokat, akik nézik, és így húzóerőként vonja be a gyülekezetet az Isten dicséretébe (Ézs 40:1. Péld 15:13, 16:15, 27:19.). Természetesen rendelkezhet egyvalaki mindkét ajándékkal, nem zárja ki egyik a másikat.

Gád, Nátán és Dávid rendkívül átfogó látást és útmutatást kaptak az istentisztelet gyakorlati felépítéséről, annak minden apró részletéről (2Krón 29:25). Ebbe beletartozott az is, hogy kiválasztották azokat, akiket Isten elhívott a zenei szolgálatra. Dávid és hadseregparancsnokai, továbbá a főzenészek kiválogatták az ihletett módon játszó (vagyis hóze ajándékkal rendelkező) hangszerjátékosokat. Nem találomra, nem hasraütés-szerűen, hanem isteni útmutatás alapján. Azok a leviták, akik nem rendelkeztek ezzel az ajándékkal, más szolgálatba kerültek, beosztották őket pl. kapuőrnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a zenészek szolgálata "felsőbbrendű". Dávid idejében ugyanis mindenki egyenlő volt, minden szolgálat egyenértékű és ugyanolyan fontos, megbecsült volt. Isten előtt egyenrangú a király a szolgával, a képzett a tanítvánnyal, az idős a fiatallal, a kapuőr a főzenésszel. Az emberek egyenlőek, csak a szerepeik különböznek. Mindenki a maga helyén szolgált, ott, ahova Isten állította, és mindenki egyenlőként nézett magára és másokra egyaránt a szolgálatban. Ettől vált erőteljessé és hitelessé az Isten szíve szerint való Dávid istentisztelete és egyszerű vászonsátrának történései. Dávid sátora többek között ezzel is kivívta magának azt, hogy az újszövetségi istentisztelet előképévé lett.

Felhasznált (és ajánlott) irodalom:
Tom Inglis: A zsoltáros szolgálata
Rácz Lajos: Dávid sátora